Egymás szemében

“jól gondold meg mit kívánsz, mert még teljesülhet”

Fiatal cigány fiú ül a járdaszegélyen, húsz év körüli lehet, bámul maga elé monoton. A túloldalon egy fiatal lány éppen beszáll a kocsijába. Barna hosszú hajú, kifejezetten elegáns. A fiú elgondolkodik, hogy amíg ő itt ül koszosan, pénztelen, addig másoknak mennyire egyszerű. Kocsival járnak, szépek, könnyű az élet. Neki bezzeg nem volt az. Gyerekkorában az apja verte, őt is, az anyját és a testvéreit is, most meg az élet. Tartozások, munkanélküliség, lakhatási gondok.
A lány közben már beszállt a kocsiba, épp elindul, amikor a szemük találkozik. Csak egy pillanatra. f
Aztán zöldre vált a lámpa, a lány elindul. Csak ne fájna ennyire a feje. Már több mint két hónapja, szinte minden nap! Nem lehet kibírni. Több vizsgálatot is csináltatott, délután kell visszamenni az orvoshoz. Csak még azt nem tudja ki vigyáz majd a gyerekekre. Nagyi megint nyafogni fog, hogy ő nem cseléd, nem áll állandóan rendelkezésre. De, hát mit tehetne? Munka, óvoda, bevásárlás, főzés, takarítás, ő sem bír mindent egyedül. Nem is csoda, hogy fáj a feje.
Délután a rendelőben az orvos rossz hírt közöl. Majdnem a legrosszabbat. A lány csak ül leforrázva. Látja maga előtt a rendelőben levő bútorokat, a doktor makulátlan fehér köpenyét, az asztalon a fényképet, egy szép családról, feleség, gyerekek. Arra gondol, hogy ez az ember közölte vele a legrosszabbat amit csak lehet, aztán hazamegy a családjához, az ő élete nem változik. Milyen jó lehet neki. Kellemes élet, család, jólét. A pillantásuk egy másodpercre találkozik, aztán kézfogás.

A doktor úr már sötétben, késő délután hagyja el a rendelőt. Beül az autójába, de csak nem tud elindulni. Vár. Ő sem tudja mire. Fejét lassan a kormányra hajtja és szeméből pár könnycsepp kigördül. Hova is menjen, minek is. A gyerekei a felesége egy másik lakásban, ami anno a családi fészek volt, ő ott már idegen. A saját gyerekei sem akarják látni, és igazuk is van. Egy apa nem követhet el akkora hibát, mint amit ő elkövetett. Nem lehet egy szenvedély ennyire hatalmas. És mégis. Ráment a családja, még jó, hogy a munkája nem.

Jön a parkolóőr. Látja, hogy az autóban ülnek, nem akar bírságolni. A doktor felnéz, elgondolkozik. Mennyire jó lehet ennek az egyszerű parkolóőrnek. Végez este a munkával, nincs felelősség, nincs nyomás. Persze nyilván nem keres túl jól, de talán a nyugalom megéri. Biztosan van családja, hazamehet a nap végén, az asszony elé teszi a vacsorát, a gyerekek már nagyok, lehet unokái is vannak. Nem rossz élet. Összenéznek, de csak egy pillanat az egész.

A parkolóőr megy tovább, hosszú még az utca. Hajdan a páros mellékutcában járt egyetemre. Két diplomát is szerzett, amíg meg nem szűnt a cég ahol dolgozott, jól is keresett. Aztán nem talált munkát sehol, túlképzett volt a korához. Maradt a palkolóőrség. Mert valamit muszáj volt találni, bármit, a nagyobbik gyerek autista, a speciális iskola nagyon drága. Munka után eltűnődik, hogy beugorjon e még hazafelé menet egy fröccsre a szokott kocsmájába. Úgy dönt igen. Az ivó felé veszi az irányt, a földön a járdaszegélyen fiatal cigány fiú ül, úgy húsz év körüli lehet. A parkolóőr elgondolkozik. Ha ő újra húsz éves lehetne… 
A pillantásuk egy másodpercre találkozik.

Ha tetszett a cikk, kérlek like-olj és oszd meg másokkal is!
Facebookon is megtalálsz Szerencse Csillag néven.

A cikkben szereplő tartalom a szerző tulajdona!